Chapter 13

Sziasztok!! Bocsi hogy ennyit késtem :$ De sebaj megint összegyúlt egy rakat komment :D Úgy látszik hasznot húzok a késésekből :P Ez a fejezet kicsit hosszabbra sikeredett - remélem ez kárpótol a késésért! :)♥ Egyébként mondtam már,hogy szeretem írni a blogomat? Talán azért mert még én se tudom, hogy mi sül ki ebből az egészből... de annyit elmondhatok, hogy nem egy ilyen tipikus amcsi tinifilm-szerűség lesz :P Lesznek itt még csavarok és fordulatok, és olyan dolgok amire tényleg nem számítottatok volna SOHAAAA :D Lehet, hogy nem most, lehet, hogy nem is a következő fejezetben, de lesznek :D:P Pusz

TIZENHARMADIK FEJEZET

Reggeli másodszor

  Még karikás szemekkel, olajfoltos pólóban és a tegnapi farmerében is jól nézett ki Aiden. Az a fáradt vigyor az arcán pedig különösen helyessé tette.

 - Szia Aiden - mosolyodtam el. - Hát te?

 - Hát én? - tárta szét a karjait mosolyogva.

 - Azt hittem a kocsmában dolgozol.

 - Ott is. Legalább három melóm van, néha több, néha kevesebb - magyarázta, és megvonta a vállát.

 Elképedtem. - Három meló? Azta! De miért? - kíváncsiskodtam.

 - Mert kell a pénz? - nevetett rám.

 - Jól van, na! - somolyogtam zavartan. - És hogy bírod a suli mellett?

 - Hát, tudtommal épp nyári szünet van - vigyorogta -, meg amúgy is, tizenkilenc vagyok, tavaly érettségiztem, illetve most májusban, már nem vagyok iskolaköteles! - büszkélkedett.

 - És nem akarsz továbbtanulni? - érdeklődtem. Rám emelte a tekintetét.

 - És ugyan miből? - kérdezte incselkedő vigyorral.

 - Mittomén... - tártam szét a kezem - A szüleid már csak hozzájárulnának valamivel, nem?

Erre elfelhősödött az arca, a vigyora pedig eltűnt.

 - Kötve hiszem - bökte ki.

Sejtettem,hogy ezzel érzékeny pontra tapintottam. Biztos rossz szülei lehetnek, ha már tizenkilenc évesen három munkát kell vállalnia. Lehet, hogy az apja alkesz, és sokszor megveri őket, az anyja meg nem mer ellene tenni, és teljesen depressziós - képzelegtem. 

 - Bocsi - mondtam őszinte sajnálattal, lehajtott fejjel. Rossz lehet egy ilyen zűrös család.

Kedvesen szólt hozzám:

 - Ugyan, semmi baj. Már többé-kevésbé elfogadtuk Tobe-al, valamennyire megszoktuk... ha lehet ilyet mondani - mondta szomorkásan. 

 Igyekeztem sajnálkozó és megértő fejet vágni, de egy kis értetlenség is társult bele.

 - Biztos nagyon rossz lehet - mondtam, br igazából fogalmam sem volt, ki az a Tobe, és hogy igazából mi történt velük.

 - Hát mindegy, most már jobb mint két éve... de remélem megérted, ha inkább ugorjuk ezt a témát? - kérdezte elesetten, és kicsit még mindig mosolyogva.

 - Persze, persze! - bólogattam. Nem szeretek más baján rágódni.

Hálásan bólintott, megvakarta a homlokát, aztán egy kis szünet után megszólalt: 

 - Nem ülsz le?

Visszarendezte az arcát a megszokott vigyorba.

 - Nem, nem szeretnék zavarni, már így is feltartottalak - mondtam.

 - Menj már! - nevette. - Nyolc óta gürizek, most jön az ebédidőm! Rendeljek egy pizzát vagy beüljünk a kávézóba? - kérdezte lelkesen.

 - Tényleg nem szeretnélek feltartani - magyaráztam - Meg amúgy is Gathers'be tartottam.

 - Akkor elmegyek veled, veszek paninit, utána meg meghívlak egy kávéra - ajánlotta. - Naaa, kérlek, úgy unatkoznék egyedül!

 Elnevettem magam.

Kiskutyaszemekkel nézett rám, és nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel.

 - Jól van, ha már ennyire mondod - egyeztem bele.

 - Faja! - vigyorgott. - Na átöltözök, addig meg hozok neked inni valamit. Nem sört, tegnap már eléggé bepiáltál! - csipkelődött

 - Fogd be, még meggondolom magam! - vigyorogtam.

Míg ő bement a műhelybe, leültem egy szerszámos-ládára. A garázs normál méretű volt, középen egy lepukkant kocsi állt, a falakon meg mindenféle műszerek: franciakulcsok, csavarkulcsok meg egyebek.

 Elmosolyodtam magamban. Nem is akkora baj, hogy így alakult ez a nap. Aiden eléggé kedves, most nem is szólogatott be annyit, mint tegnap. Bár tényleg kíváncsivá tett, hogy vajon mi történhetett a szüleivel, de nem akartam rákérdezni.

 Azért külön hálás voltam, hogy nem emlegette fel a bulin történteket!

Gondolataimat félbeszakította azzal, hogy elém penderült, kezében egy pohár üdítővel.

 - Csak Fantát találtam, pedig tudom, hogy Big J tart magánál dugi-vodkát is - kacsintott rám.

Igyekeztem rosszallóan tekinteni rá, de a röhögéstől nem nagyon ment.

 - Kösz, Mr. Szívatós! - vettem ki a kezéből a poharat.

 - Szívesen, Miss Sértődékeny!

Visszament a műhelybe, és öt perc múlva egy tiszta pólóban tért vissza. Az üres poharamat lerakta a láda mellé, és elindultunk a pékségbe.

 - Na és amúgy milyen zenék jönnek be? - kérdezte.

 - Hát... sokfélét, de John Mayer a kedvencem - válaszoltam.

Elkezdte dúdolni a Who Says-et, elég hamisan, mire elnevettem magam.

 - Na és te? - kérdeztem.

 - Fúúú, rengeteget!! De elsősorban rap... Eminem, 50 Cent, Kanye, Dr Dre... - sorolta.

 - Lose yourself in the music! - rappeltem bénán Eminem híres slágerét. Erre ő röhögött fel.

 - Már ne is haragudj, de ő egy kicsit jobban nyomja! - viccelődött.

Meglöktem a vállát. - Azért te se mehetnél az X Faktorba ezzel a John Mayer előadással!

 Nem tudom, valahogy sokkal jobban éreztem magam mellette ma, mint tegnap. Nem zavartak a beszólásai, persze talán az is segített, hogy nem akarta mindenáron átölelni a derekam, meg letapizni...

 A keze lelógott, és nyugodtan, röhögcsélve dumáltunk zenékről, filmekről, kajáról, meg mindenféle hülyeségről, ami eszünkbe jutott. Olyan volt, mintha egy jó haverommal beszélgettem volna, nem pedig akivel tegnap szenvedélyesen smároltam.

 - Na és van valami terved a jövőre? - kérdeztem. - Vagy örökre a kocsma, a műhely meg az egyéb munkahelyek között akarsz ingázni?

 - Hát már régi nagy álmom kimenni Angliába és alapítani egy fiúbandát néhány szépfiúval. Csak sajna se énekelni, se egyéb hangszeren nem játszok. És még csak nem is vagyok amolyan nyálas szépség, ami bejön a tinilányoknak! Mert persze jó pasi vagyok... csak nem úgy! - vigyorogta.

 Elnevettem magam.

 - Hát egóból nincs hiány! - jegeztem meg.

 - Abból sose elég!

 - De most komolyan... te csak így élsz bele a világba?

Elkomolyodva rám nézett.

 - Komolyan? Hm. Tényleg szeretnék valami nagyobb városba elmenni, ott sokkal több a lehetőség, akár munkára, tanulásra. De amíg Toby nem végez a suliban, nem talál melót magának, nem hagyhatom egyedül itt - magyarázta.

 Mindketten elmerültünk a gondolatainkban. Én főleg azon agyaltam, hogy ki lehet az a Toby? Bár azt sejtettem, hogy közel áll hozzá, és valami rokon.

 - Nos, én mint hivatalos nagyvárosi, biztosíthatlak róla, hogy Los Angeles tényleg fantasztikus, de néha már sok - mosolyogtam.

 - Persze, gondolom! De hidd el, Greenbush is nagyon sok tud lenni!

 - Voltál már amúgy LA-ben?

 - Igen, egyszer, kábé hét éve a családdal ott töltöttük az őszi szünetet... - válaszolta, és megint elmerengett valamin. - Asszem, akkor öntött el annyira ez a nagyvárosok iránti szerelem - nevetett fel.

 - Megértem! LA ősszel a legjobb. De például nyáron elviselhetetlen: minden beton, és süt a nap, meg lehet főlni! Főleg a tizediken. Szóval jó is eljönni hűsölni kicsit Minnesotába - nevettem. Ő is elröhögte magát.

 Ekkor érkeztünk meg a Gathers' elé. 

Benn az egész helyiség polcokkal volt tele, rajtuk a legfinomabb péksütemények helyezkedtek el minden mennyiségben: pogácsa, briós, cukrozott kakaóscsiga, sajtos stanglik, bagelek, különleges fűszerezésű paninik, croissantok édes és sós változatokban, epres kosárkák, muffinok, kuglófok, pici torták, quicheik, császárzsemlék, perecek és még sorolhatnám.

 Az egyik sarokban kemence volt, a másikban egy pult, az előtt állt Lorenzo Gathers. Kávészínű bőr, fürtös haj, mintha egy igazi olasz állt volna előttünk.

 Vettem öt sajtos croissan-t, Aiden pedig paniniket.

 - Na és neked mik a terveid? - kérdezte Aiden a boltból kilépve.

 - Hmmm... szeretnék tovább tanulni.

 - Na ne! - röhögte. - És utána?

 - Emberekkel foglalkozni.. nem tudom.

 - Hajrá, Kalifornia! - lökött oldalba viccesen. Nevettem.

***

A kávézó kellemes hangulatú volt: sárga falak, csokoládészínű berendezés, egy kis üvegpultocsak sütikkel, meg polc a kávékhoz és teákhoz szükséges kellékekkel.

 Egy kicsit lúzer-alkatú lány állt szemüvegben a pult előtt, a csiptetőjén a "HELLÓ, MIBEN SEGÍTHETEK, LIBBY"-felirat volt.

 - Sziasztok miben segíthetek - mondta unottan. Nem is kérdésnek hangzott, kijelentésnek.

 - Hölgyeké az elsőbbség - mutatott rám Aiden. 

A kínálatot böngészve végül egy jeges frappucinónál döntöttem. Aiden egy feketét kért cukor nélkül.

 - Foglaljatok helyet, mindjárt viszem - motyogta Libby.

Leültünk a helyiség legvégében elhelyezett kétszemélyes asztalhoz. Rajtunk kívül csak egy negyvenes éveikben járó házaspár volt a kávézóban.

 Aiden elővette az egyik paninijét.

 - Bocs, ha bunkó vagyok, de egész nap nem ettem semmit! - sajnálkozta.

 - Jaj, menj már! - mosolyogtam.

Miközben ő evett, én a falon függő képeken lévő alaktalan figurákat bámultam - közben azon gondolkodtam, hogy egy külső szemlélő akár randizó párocskának is nézhet. Pedig abban a percben úgy éreztem, Aiden az egyik legjobb fiúbarátom. 

 Ekkor hallottam meg az ismerős pittyegést - üzenetem érkezett.

Közben Libby is megérkezett a kávékkal, Adien gyorsan eldugta a kajáját. Libby lerakta elénk aztán elcsoszogott.

 - Egs' - motyogta.

Aiden újra elővette a paninit, én meg kihalásztam a telómat a zsebemből.

Az SMS össsz-vissz két szóból állt: Beszélnünk kell.

A feladó: George....

 

 köszönöm,hogy elolvastátok! Remélem kicsit jobban megismeritek Aident! A következőben szerintem az ő gondolataival fogom láttatni a történteket... de z még a jövő zenéje. Asszem tudjátok, most milyen szavak jönnek, de azért szépen kiemelem őket :) --> KOMMENTEKET KÉREK SZÉPEN♥