Chapter 5

Helló megint! Úgy döntöttem, nem izélek, felrakom a buli előtti utolsó fejezetet! :D         Annyit elárulok, hogy ez igenis fontos fejezet:P 
Ha pedig összegyűlik legalább négy komment, akkor holnap valószínűleg a buli is felkerül! ;]   úgyhogy repkedjenek azok a megjegyzések, ha kíváncsiak vagytok! :P 

Ötödik fejezet

ITALVÁSÁRLÁS

A Lumbley Lane Greenbush főutcája.

Rendezetten sorakoztak a házak, fehér és világoskék falakkal, szépen művelt előkerttel, cseresznyefával, takaros kerítéssel.

Ebben az utcában kapott helyet egy pizzéria, egy fagyizó, két vegyesbolt és egy kocsma.

Mivel muszáj voltam venni valami piát, kelletlenül a kocsmába mentem.

Amint beléptem, sűrű cigarettafüst fogadott, és hangos férfibeszéd. A kopott ajtóval szemben volt a pult – a választék pedig, mondanom se kell, eléggé szegényes volt.

Néhány asztal volt elhelyezve mindenfelé, amik mellett középkorú fickók ültek – összesen öten voltak az egész helyiségben. Egy lerobbant csocsóasztal és két nyerőgép is helyet kapott a helyiségben, de senki se használta őket éppen.

Az állandó füsttől megszürkült falakon néhány régi Playboy-poszter, amelyeken egy szál fehérneműben vagy anélkül pózoló fiatal lányok voltak.

Valahonnan a rádióból Britney egyik régi slágere szólt, a rádió a Sláger Csatornára volt állítva.

Mindig is utáltam bemenni egy kocsmába: a félhomály és a lepukkant berendezés valahogy lehangolt.

A pult előtt három bárszék állt, szakadozott huzattal és vastag porréteggel. Az egész valahogy a hetvenes éveket idézte, és nagyon nem éreztem magam odavalónak a csillogós ruhámban és a belőtt hajammal.

Odasiettem a pulthoz: gyorsan akartam végezni és mihamarabb elhúzni a csíkot a nyomasztó helyről.

- Helló, miben segíthetek, hölgyem? - viccelődött a csapos srác.

Körülbelül velem egyidősnek nézett ki, talán néhány évvel idősebbnek. Nem volt az a tipikus szépfiú, George-hoz nem lehetne hasonlítani, de a maga módján helyes volt.

Izmos volt, de nem olyan „konditerem”-típusú, látszott, hogy kétkezi munkától lett ilyen szálkás. Izompólót viselt és kopott farmert. Markáns arcberendezésű, olyan, akit nem felejtesz el egyhamar: a szája ravaszkás mosolyba húzódott, mélykék szemeitől pedig úgy éreztem, mintha belém látna.

Végigmért, a mellkasomon pedig szemtelenül sokat időzött – amitől teljesen zavarba jöttem, és összefontam a karomat. Úgy éreztem, a pillantásával képes lenne levetkőztetni.

- Khm – köszörültem meg figyelmeztetően a torkom, amire egyből a szemembe nézett és elvigyorodott. - Két sört kérek.

- Elmúlt már tizennyolc éves a kisasszony? - ugratott.

- Haha, nagyon vicces – motyogtam. Msot már gondolatolvasó is? Szuper. Mit tudnak még azok az ördögi kék szemek?

- Értem én, nagykorú kisasszony, de a biztonság kedvéért el kell kérnem a személyiét – kacsintott cinkosan. Láthatólag jól szórakozott a zavaromon.

- Nincs nálam a személyim – egyre jobban elpirultam, és valahogy felhúztam magam azon, hogy szórakozik velem.

- A telefonszáma is megteszi, hölgyecske! - kacsintott behízelgően.

Na erre már felkaptam a fejem – hogy képzeli?

- Na jól van, szórakozz mással! - vágtam oda, mérgesen felkaptam az táskámat a bárszékből, majd kifelé indultam.

Szörnyen feldúlt voltam. Az, hogy valaki szórakozik velem, mindig is felhúzott – az meg főleg, ha valaki kicsit jobban néz ki az átlagnál, és ettől feljogosítva érzi magát arra, hogy pofátlan legyen?! Már majdnem kiléptem az ajtón, amikor egy kedves hang szólt:

- Hé csajszi! Heinekent vagy Budweisert? Ne haragudj, no.

Megfordultam. Még mindig vigyorgott, de a szeme bűnbánó volt.

- Két Budot, kössz – mondtam.

Bólintott, odament a hűtőhöz és kivett három dobozos sört. Kivakartam a pénztárcámat a táskámból.

- Mondom kettőt.

- Ajándék – mosolyogta. - Harag ellen.

- Nem kenyerezhetsz le egy sörrel – mosolyogtam.

Erre kivett még egy dobozt.

- Két sörrel sem kenyerezhetsz le – kacagtam. Tényleg vicces volt,, hogy ezzel akarta elűzni a haragomat, bár tény, hogy sikerült neki felvidítania.

Kivett egy Jägermeistert is.

- Ez az utolsó ajánlatom, több ingyen piát nem adok! - röhögte.

Én is felnevettem, és kivettem egy ötöst a tárcámból.

- Mondom ingyen piát – ismételte, és visszarakta a tárcámba a pénzt. - Ilyen csinos lánynak különben is alap, hogy ingyen adjuk a piát – főleg, hogy elmúlt tizennyolc – kacsintott rám.

- Élvezed hogy szívatsz? - kérdeztem őszintén.

Ezen kicsit meghökkent, de hamar visszanyerte vigyorgó arckifejezését.

- Hát, ez az egyetlen örömöm az egész napos robotban, hehe – kuncogta. - Bár arra kíváncsi lennék, hogy mit akarsz kezdeni ennyi piával – nézett rám jelentőségteljesen.
- Közöd? - néztem rá ravasz mosollyal, és méltóságteljesen kivonultam a kocsmából.
Vagyis a tőlem telhető leglazábban, ami annyira jól nem sikerült, mint szerettem volna, de nem szólt vissza semmi gunyoros megjegyzést, úgyhogy jó dologként könyveltem el.

Csak mikor már kiértem a friss levegőre, vettem észre, hogy mennyire dohányfüst-szagú lett a hajam. Kár volt megmosni, gondoltam, de most már nem volt idő hazaszaladni és leöblíteni.

Elpakoltam a piákat a táskámba, és elindultam Jóékhoz.

Közben végig a csapos-fiú járt az eszemben. Hogy egyesek milyen sokat képzelnek magukról!

Bár azért jól esett.

Hiába, csak egy vidéki csapos, de elkérte a számom! És csinosnak nevezett!

Talán mégsem vagyok teljesen reménytelen a srácoknál...

megjegyzés, megjegyzés, megjegyzés kéééérlek *.*

és akkor ígérem, holnapra felrakom a bulit ♥