Chapter 1

Első fejezet

• Jack! A rohadt mosómedvék megint kiborították a kukát!

Apa ordibálására ébredtem, mint minden reggel – hol a mosómedvék voltak porondon, hol a róka lopott el egy tyúkot, vagy kóbor kutya akadt a medvecsapdába.

Melissa vagyok, Melissa Brass. Tizenhat éves és négy hetes vagyok, és az „átlagos” szó élő példája. Vegyük csak a hajamat: barna. De nem olyan fényesbarna, vagy esetleg meleg gesztenyebarna, illetve egy kis vöröses vagy szőkés-beütésű – nem, csak simán barna. És se nem egyenes, se nem göndör, de még loknisnak sem mondhatnám – a hullámos és a göndör között, a kezelhetetlen jelző alatt keressék. A szemem sem különleges, és még véletlenül sem lehetne „elsüllyedni benne, ahogyan egy tőzegmocsárban” - csak hogy a közkeletű ponyvaregény példával éljek. Gyakran karikák húzódnak alatta, mert éjszakánként sokszor nem bírok aludni. Persze amikor a suliban, mondjuk matekon próbálom bepótolni az alváshiányomat, nos – finoman szólva nem tolerálják.

A szüleim elváltak, több mint hét éve. Hát ez se valami nagy különlegesség a mai világban.

Bár engem és a nővéremet, Doreent, különösebben nem viselt meg a dolog – már régóta nem voltak boldogok együtt, és a válás óta mindketten nyugodtabbak lettek.

Míg együtt voltak, mind a négyen Los Angelesben éltünk egy kicsi, kétszobás lakásban a tizenkettedik emeleten.

Anyu riporter a National Geographicnál, és emiatt rengeteget utazik – míg nem váltak el is sokat volt távol. Apunak pedig ez az életstílus nem vált igazán kedvére.

„Én vidéki gyerek vagyok, mobil, tévé meg internet nélkül nőttem föl, az öcsémmel meg a haverokka' egész nap kinn játszottunk a mezőn! Amióta meg Bessievel főköltöztünk LA-be, az életem a lakás meg az iroda körül forog, friss levegőt sose szívok, csak a szmogot meg a füstöt!” - mesélte apa sokszor.

Anya azonban élvezte ezt az új, kozmopolita életstílust, hogy fontos ember volt, és folyton akadt dolga. Ő is kisvárosból jött, de a nagyváros elvarázsolta – ő imádta a füstöt és a zsúfolt lakásokat is.

A válás után apa hazaköltözött Greenbush-ba, és öccsével, Jackel vadasparkot nyitottak.

A szüleim viszonya továbbra is baráti maradt, a nővérem és én pedig minden iskolai szünetet meg vakációt apa és Jack farmján töltöttünk.

Ezt a nyarat egyedül töltöm apánál – Doreen, mivel már elmúlt húsz, egyetemre jár, mellékesen komoly kapcsolata van és egy exkluzív, Diamond nevű klubban dolgozik LA-ben, nem tartott velem; de megígérte, hogy benéz azért valamikor a nyár folyamán egy-két napra.

Anya pedig Spanyolországba utazott, az El Caminó utat kell végigjárnia és riportot készíteni belőle – szóval augusztus előtt biztosan ő sem fog hazajönni.

Én otthon éreztem magamat Greenbushban is, habár Los Angeleshez több emlék és személy kötött. A barátkozással sose volt gondom, se nekem, se Doreennak (sőt, mivel anya gyakran volt távol, már kicsi korunktól kezdve elég önállóak vagyunk). Greenbushban három lánnyal lettem különösen jóban: Joval, a meszállott divatmániákussa (ami vicces, mert a városkában a Wal-Mart a legnagyobb bolt), Norával, a pasifalóval és Connieval, aki minden ökörségben benne van.

Sőt két éve az egyik helyi fiúval, George Batesszel össze is jöttem hálaadáskor – bár a kapcsolatunk a távolság miatt eléggé kérészéletű volt (mindössze egy hónapig tartott, habár minden nap Skypeoltunk, webkameráztunk és MSN-eztünk – a végén bevallotta, hogy a farsangi bulin Claire Jonesszal megcsalt.)

Greenbush, habár nem volt éppen egy emberektől nyüzsgő metropolisz, a nyugalmas kisvárosi módján szerintem rendben volt.

Lekászálódtam az emeletről a földszintre – nem nyújtottam a legszebb látványt: kócos haj, összegyűrt 101 kiskutyás béna pizsama és párnanyom az arcon – de hát kit érdekel?!

• Jó reggelt, kicsim – köszöntött apa, kalapáccsal a kezében.
• Huhh, nehogy fejbe verd szegény mosómedvét! - viccelődtem.
• Bocs, hogy felkeltettünk! - szabadkozott apu. - Valamit tenni kéne már ezek ellen, állandóan feltúrják a szemetest! - panaszkodott.
• Mondjuk mostanól a kajamaradékot dobd a komposztra, ne a kukába – akkor talán nem érzik meg az ételszagot és nem borítják föl – javasoltam.
• A kajáról jut eszembe, Gathers megígérte, hogy hoz ma friss kiflit, cserébe, mert tegnap adtunk neki tojást.

Johhny Gathers a helyi pék volt.

• Teát vagy kakót?
• Ó, teát kösz – mondtam. A kakaótól valamiért mindig felfordult a gyomrom.

Kivettem a polcról az egyetlen tiszta bögrét: egy krémszínű Garfieldosat, amire a 'BOLDOG NÉVNAPOT!' szöveget nyomtatták.

Apa feltette forrni a vizet és bekapcsolta a rádiót – valami régi Rolling Stones ment, amit Mick Jaggerrel együtt énekelt.

Kivettem a Cap 'n' Crunchot meg tejet a fridzsiből, és tiszta müzlistál után kutattam. Sajnos nem találtam. Na igen. Imádom apát és Jacket is, de a takarítás sajnos nem az erősségük. Hogy finoman fogalmazzak.

• ' Reggelt, Mel! - ekkor trappolt be Jack, a maga két méter tíz centijével, kertésznadrágban ,borostásan. - Hallottad a mosi-sztorit? A kis sunyik foytyon belógnak valahogy...

Míg apával a „rohadt mosómedvékről” társalogtak, bedobtam két szelet kenyeret a pirítós-sütőbe, és elmosogattam gyorsan egy müzlistányért (kicsit csorba volt már, letört egy darab a széléből). A mosogató még így is tele volt koszos edényekkel és poharakkal.

Szerettem a greenbushi reggeleket. A tüdőmet átjárta a fahéjas pirítós, a csipkebogyótea és a fenyőbútorok gyantás illatának egyvelege, apa és Jack beszélgetésének zümmögése, és a rádióból szóló századszorra hallott egyslágeres tinisztár bugyuta dala. Ráérősen kevergettem a gabonapelyhet, amíg egy sűrű, rózsaszínes masszává nem állt össze. Az ablakon át ráláttam az őzek karámjára – egy kisborjú (vagy fene tudja, hogy nevezik az őzek kicsinyét) épp pitypangot evett.

Itt minden annyira... nyugodt volt.

Odahaza, Los Angelesben a reggelek rohanásból álltak: sietni kellett a felöltözéssel, a reggelivel, a fogmosással és egyéb teendőkkel, hogy idejében elérjük a metrót meg a buszt, ne kelljen taxiba szállni és kockáztatni a dugót. Nem is csoda, hogy LA-ben a hasfájás hozzátartozott az életemhez, míg Greenbushban sose fájt a gyomrom.

• Na és terveztek mára valamit a csajokkal? - kérdezte apa, miközben elém tolta a forró teámat. Pont ekkor csöngettek.
• Kinyitom, biztos Gathers az – állt fel Jack.

• Hát, Jo szeretne valami buliba menni, péntek lévén, de nem hinném, hogy ma bárki is tartana házibulit – máshova meg nemigen lehetne menni - magyaráztam a teámat kavargatva.
• Haha, Josephinnek mikor nincs kedve bulizni menni? - viccelődött apa. - Öregem, apjára ütött az a lány! Bernie is nagy partiállat volt annak idején, höhö – nosztalgiázott apa.
• Lehet, hogy el kéne hívnom őket valamikor LA-be... - gondolkodtam – Hadd lássanak élőben is klubot, ne csak filmeken – mosolyogtam.
• Hah, Jo biztos jól érezné magát: kedvezményesen bejutni a Diamondba, az volna csak a mennyország neki! - célzott apa Doreen munkahelyére.

A Diamond tényleg jó hely volt, neoncsövek mindenhol, pezsgő, hangos zene, helyes csapos fiúk – én is gyakran jártam le a legjobb barátnőmmel, Amandával – a tizenhatodik szüilnapom is ott tartottam.

Reggeli után felöltöztem- egy lenge kasmírpólóba meg egy farmerbe, az idő kellemes volt, körülbelül húsz fok, és ráérősen elsétáltam Norához, aki két utcányira lakott apa és Jack faházától.